Az utóbbi időben úgy érzékelem, hogy egyre több az olyan szülő, aki nem igazán engedi felnőni a gyerekét.
Ennek egyik oka lehet, hogy gyermek vagy „egyke”, vagy utolsónak született.
Ők a „kicsik” a családban, és ezt a státuszt - többnyire az anyák-, mesterségesen is megpróbálják konzerválni. A 9-10 éves gyereknek is még mindig megkötik a cipőfűzőjét, összecsomagolnak helyettük, ami a gyerekek szempontjából sem jó.
Lehet, hogy kényelmes a gyermeknek, gyorsabb a szülőnek, aki egyébként is mindig időhiánnyal küzd.
De mit is tanítunk így? Te nem vagy képes rá, nélkülem nem tudod megoldani még az ilyen egyszerű feladatokat sem.
Közben észre sem vesszük, hogy gyermekünk elveszíti az önállóságát, és ami még rosszabb az önbizalmát is.
Gátlásossá, szorongóvá, befolyásolhatóvá válik, önértékelési problémákhoz vezet, társas kapcsolatai is beszűkülhetnek.
De vannak gyerekek, akiknél a helytelen önértékelés agressziót, mások terrorizálását váltja ki.
Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amikor túl sok önállóságot kapnak a gyerekek. Ellenőrizni kell őket; mit néznek a tv-ben, mit csinálnak a számítógépen, és a látottakról, hallottakról beszélgetni.
No, most akkor, hogy is van ez? Mit tehet a szülő?
Életkori sajátosságainak megfelelően kell segíteni az önállósodását. Ehhez figyelni kell rá, bízni kell benne.
Fokozatosan hagyjuk önállósodni, döntéseket hozni, tudatosítsuk benne, hogy bármire képes, amire a kortársai.
Engedjük szépen, lassan felnőni, engedjük el a kezét, de legyünk kéznél, ha szüksége van ránk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.