konfliktus.jpg

 

Konfliktus, nézeteltérés, nézetkülönbség, ellentét.

A konfliktusok általában szokatlan, váratlan helyzetek.

A gyereknevelés is konfliktusok sorozata, melyeket nem lehet megspórolni, hiszen megélésük és megoldásuk rendkívül fontos. A formálódó személyiséget tapasztalatok birtokába juttatja. Szerepük rendkívüli, mert ezek irányítják a gyerekek szocializációját, nélkülük problematikussá válik a környezetébe belenövés folyamata. A visszajelzések híján a gyerek nem lesz képes beilleszkedni a saját környezetébe.

Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a konfliktusok mikor és hogyan oldódnak meg, vagy milyen következményei lesznek.

Nagyon fontos, hogy a nézeteltérések megoldását is megtanítsuk a gyerekeinknek.

A tolerancia fejleszthető. De hol vannak a tolerancia határai?

Ha egy szülő csak a gyereke elbeszéléséből ismeri meg a helyzetet, azonnal a védelmére kel, mérlegelés nélkül berohan az iskolába igazságot tenni, az a szülő nem ismeri kellően gyermeke életkorát jellemző sajátosságokat. Nevelési elveik gyakran átgondolatlanok, módszereik esetlegesek.

Pedig fontos lenne a szülőknek is tudni, hogy a sokféle agresszív inger miatt a mai gyerekek egy része túlérzékennyé válhat. Tipikus, hogy a sérelmeiket felnagyítják. Általában rosszul tűrik társaik viselkedését, konfliktushelyzetekben bezárkóznak, hibás reakciókat produkálnak.

Ezért fontos, hogy a család és az iskola együtt alakítson ki nevelési stratégiát a gyermekkel való bánásmódhoz, hisz mind a kettőnek ugyanaz a célja, mindkét fél a gyerekért dolgozik. Fontos, hogy a jutalmazás és a büntetés, a helyes és helytelen viselkedés közti különbséget a gyerekek is megértsék.

Napjainkban a büntetés szót már alig merjük kimondani. Pedig a szülők, ha nem is mondják ki nyíltan, mégiscsak élnek a büntetés módszerével. Például, korlátozzák gyerekük mozgási-időbeli lehetőségeinek határait. Persze ettől csak akkor várható eredmény, ha gyermekük is belátja annak szükségességét, különben dacos ellenállást vált ki.

Sok családban azonban csak a dicséretet alkalmazzák, gyakran verbálisan túl is jutalmazva a gyermek helyesnek vélt cselekvését. A túldicsérés is károsan befolyásolja a gyermek reális énképét, önértékelését.

Nagyon fontos, hogy a jutalmazás, elismerés és a büntetés, elmarasztalás egyensúlyát megtaláljuk, közösen alakítsuk ki az iskolával.

Legtöbbször a konfliktushelyzet is abból adódik, hogy nagy eltérést tapasztal a gyerek az otthoni és az iskolai elvárt viselkedés között.

Meg kell értenünk, hogy a gyermek érdekében elengedhetetlen az együttműködés, hisz minden kisgyerek figyelemre vágyik, és ennek hiányára nehezen kezelhető módon reagál.

Van tennivalónk bőven!

A bejegyzés trackback címe:

https://tanuljjol.blog.hu/api/trackback/id/tr637311128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása